Pierre Langlois Vágyai A lá Aeden

Sziasztok!

Tudom, már mindenki hallotta, nem újdonság, amit most leírok. Nem is azért írom, mert Starsonéban nincs hír erről, a halálhírrel van tele a média.

Furcsa, de valahogy ledöbbentett ez az egész. Tegnap korábban értem haza, így hallottam a déli hyreket a reteken. ITT FEJEZEM KI MÉLYSÉGES CSALÓDÁSOMAT A HÍROLVASÓ LIBA FELÉ! Jó, hogy objektívnek kell lenni, de hogy az objektivitáshoz érzéketlenség is párosuljon, nem gondoltam volna. Mindegy. Bántott.

Sosem volt kedvenc igazán. Persze, a Brokeback Mountain-t láttam, felkavart, és meg is értem, hogy ez után lett igazán befutott színész. Fájdalmasan fiatalon hunyt el, s nem igaz, hogy szanaszét voltak a szobájában az altatós dobozok! Egyetlen felbontott, legális és receptre felírt altatót találtak nála.

Nyilatkozta, a Batman-film forgatása

óta alvászavarai voltak. "A múlt héten átlagosan két órát aludtam" - nyilatkozta.

Nem látták semmi jelét, hogy öngyilkos akart volna lenni, fel akarta nevelni kétéves kislányát. Kár, hogy nem ismerheti meg jobban az apját.

...

...

...

Csak ültem a kanapén, és néztem ki a fejemből, miután lement a tudósítás. Sokáig nem tértem magamhoz. (Mondjuk, tutibiztos, nem hozzák nyilvánosságra a szer nevét, mert annak melléghatása okozta.

Karrierje sebesen ívelt felfelé. Annyi mindent szeretnék még, de csak közhelyeket tudnék írni. Hiányozni fogsz, Heath!

   Helló!

Elnézést mindenkitől, ha minden jól megy, holnap tudom frissíteni a blogom. Kisebb regényt írtam a lagzirl, le is gépeltem, szóval fent lesz! No meg itt lesznek az elmaradhatatlan "kritikák" is, amiket szintén én írtam. Előljáróban: Bűn és bűnhődés, Moulin Rouge - ezt még nem sikerült végig néznem, mert szar - Az angol beteg, Szomorú vasárnap (száz fehér virággal...), Beethoven árnyékában; ennyi.

Hjaaaaaaajjjjjjjjjj! Nem jajgatni! A mai csajom, mostani emberem katot is holnap... augusztus közepén - nem, már július végén - lesz egy kávéházi est, augusztus elején, közepén festőtáborba megyek, a hónap elején még lesz egy lagzi, ahol szavalnom kell... állítólag jól csináltam valamikor réges-régen hajdanában danában, a miskolci Mindszenti templomban! El tudjátok ezt képzelni? Tegnap meglestem az új Hősök terét... nekem kicsit retrósra sikerált.

Az újságíró tréninget mondtam augusztus végén, arra is megyek. És a legfontosabb: ŐSZTŐL - HA SIKERÜL JELENTKEZNI - MEGYEK IDEGENVEZETŐNEK, ÍGY NEM LESZEK ELVESZVE SZERENCSÉRE! :D Tök zsír, és még nyelvet is ad! És aztán... jáááááááááááj, nagy remények. Ennyi.

Sok puszi a mesmeséknek és medinek és a többieknek! Most rohanok, hátha megjött az Independentem, amit egy homi srác rendelt - tegnap bemegyek, "hétfőn nem jön nemzetközi", de így! Jó, nem mentem be szombaton, mert lagziztam és szemeztem srácokkal, de akkor is!

Én azt hittem, elrakta nekem... :(

Máté... nagyban olvasom a Time-ot - a csípős paprika tradíciójáról, mire neki beszélgetni támad kedve. Jó. Nem mondom, nem esett éppen rosszul, de... valahogy... áh, nem is tudom! Nah, puszipajtás mindenkinek!

Aeden Pierre

június 27.

Eljött az idő, amikor legtöbbükért aggódnom kell! Elsősorban Peter-ért, hisz Sylar megöli. Isaac lefestette! Most itt van ez az új csaj, aki mások alakját veszi fel, no meg Linderman, egy „vén trottyos". Mondjuk, nem is képzeltem másként! Caire van talán egyedül biztonságban, bár ez is túlzás, hisz az Elfelejtő Brigád a nyomában van. Csak azt tudnám, hol lehet Bennett felesége? Mindegy. Ő kavar a legkevesebbet. Hiro-t szerinten direkt „hülyíti a sorsa", mindig a kudarcal szembesül... tuti sikerülni fog nekik! Na!!!!!!!!!!!!!!! Csúnya volt persze a bomba súlytotta NY látványa, de mindez CGI! Nem valóság! Tényleg, mennyire hihetünk a mesékben? Ha mondjuk a Nikosz Kazantzakisz művéből (Krisztus utolsó megkísértése) készült mozit tekintjük meg, mennyire azonosulhatunk Isten fiának emberi mivoltával? Úgy értem, vagyis nem értem, miért ilyen előítéletes még mindig ez az ország - már ami a tévés vetítést illeti! Förtelmes! Megy ezerrel a Balázs-show, ilyen filmeket meg nem képesek leadni! Mitől félnek vajon? Mindenkinek el kell mennie a Megyeibe érte? Jó, menjetek! Sok minden (hitem állóvizét is) felkavart a fenti elgondolkodtató alkotás, mely által '89-ben jelölték Scorsesét a rendezésre az Oscaron... ugye tudjuk, csak idén kapta meg.
Velem? Döglődöm... a kávéhiánytól már a szemem is fáj! Ráadásul a jobb, ami nem is szokott! Beethowen Örömódája hivatott feldobni, de csak a fülem cseng tőle. Megint tele vagyok könyvekkel; hiába, be kell aljaznia magát az embernek! FT Besenyőben! Gyertek! Ennyi. Fáradt vagyok. Alszom pár órát. Nah, már csak a Frozen hiányzott! Tökre kész vagyok. Holnap visszaviszem az Anna Kareninát a magyar könyvtárba, könyveket a filóra, könyveket az egyetemibe. PLUSSSSSSSZ el kell mennem a szabóhoz a rucikért Besenyőbe, PLUSSSSSSZ tollat (és életet) kell vennem. Írnom kell! Sok az elmaradt. Viszonylag csend lesz körülöttem, ti. anya a szomszáédban fog segédkezni egész nap. Be kéne ülni egy moziba, de még megírom a Krisztusról, amit akarok - a főbb szerepekben Willem "angol beteg" Defoe (jó, tudom, hogy nem ő volt az angol beteg!), Harvey "hol játszott? olyan ismerős!" Keitel és Barbara "hű, de csini kis hejde menyecske!" Hershey. Nagyon fáj a fejem, és még Donna Lewis 'I Love You Always Forever'-je sem segít! The Last Temptation of Christ. Megfogadom V tanácsát, és komolyan ráhajtok az angolra (hogy aztán spanyolt tanulhassak, de nem tudom, mikor), mert... de úgyis csak akkor fog kiderülni! Nah, szétszedem az ágyat! Joan Osborn. REVOLUTIOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOONNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNN! Most értettem meg! Pont arról énekel, amiről a film is szól, csak egyenesen Istent feltételezi egynek közülönk! És Jézust prófétának titulálja! "one of us" Egy idegen... és mivel idegen, senkit sem érdekel, senki sem hívja őt. Még a mennyekben sem.

június 26.

Pierre Langlois bejegyzése éjjel negyed tizenkettő magasságában. Miközben Barbra Streisand és Donna Summer énekli a Nincsenek több könnyeket, Pierre Aeden, vagyis jómagam szárnyalok a boldogságtól! Négyre értem haza, anya még elment asszem a boltba burgonyakenyérért, megnuézte a Quinn doktornőt, elmosogatott, a szomszéd házaspár jött át trécselni, csak azután kezdtem vele beszélgetni. Nem tudom, miért, valahogy jól esett vele beszélgetni! Mindent elmondtam, azt hiszem, nem is lepte meg; az egyetemről, a képzésről, mindenről. Megígérte, még beszélünk róla, cserébe keresnem kell egy iskolát, ahol szeptembertől tanulhatok. Leginkább kommunikációt. A túljelentkezés ellenére. Az MK-ba is benézek majd, de oda csak akkor, ha rendbehoztam a sok alattomos pattanás-borította homlokomat... Az Aktokat otthagytam, most a „hivatás" a legfontosabb! A blogot is nehéz lesz - ááááá, erre nem szabad gondolnom! Fontos, hogy legyen erőm és elhivatottságom, lelkesedésem a munkához! Nagyon fontos! De úgy vélem, jó úton járok, vannak segítők. És a filmek! Annyi tervem van! Például az elsők között szerepel egy igazán KORTÁS alkotás megtekintése, s a „kritikát" beküldeni a VOX-ba! Mondjuk a Zodiákusról vagy a Goyáról! Utóbbit Anna és Vronszkij miatt is szeretném megnézni! Vronszkij. Kíváncsivá tett, kedves Alekszej... Nem Karenin, Vronszkij! De hagyjuk!
Anya beleegyezett, és be fogom neki bizonyítani, hogy nemcsak a nagyobbik fiára lehet büszke! Nem ám! Az utóbbi időkben miattam idegeskedett, miattam sírt sokat, de ennek vége! „Barátnők" leszük! Hülye! Anya-FIÚ kapcsolat, jó anya-FIÚ kapcsolat lesz a miénk! Szombaton lagziba megyek! Adig még átfestem Claire Forlani száját, megnézek pár filmet, leszedek egy normális Corel progit - nincs baj az X3-mal, másikat! -, ennyi. Hjaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaa! Mi volt ma? Megtekintettem a FKM honlapján (http://www.fenyhordozok.hu/) az aktuális és az archív programokat, terveket, s a Betűvilág fórumba is leírtam: Péter nagyon tehetséges! Fent vannak a képek a Marcsi-estről is, az utolsó lány különösen közel áll a szívemhez! De a szemétszedés a lényegesebb! Nem teszem fel, mert nincs jogom rá - higgyétek el, nem jó a személyiségi jogokkal játszani! -, de a csoportképet le tudtam menteni... Júliusban is lesz, a honlapot figyeljétek! Most pedig - mivel csak szimplán szomjas vagyok, álmos nem - maradék erőmmel kiírom a magyar újságírás történetét (ha jól emlékszem, van egy évszámos rész a Médiaismeret Függelékében). Vagy Anna Kareninázzak? Nem! Azt hiszem, befogok majd egy füzetet, de azt is úgy fogom kiválasztani, hogy sorba rakom őket, és csukott szemmel választok egyet! Izgi lesz! De legelőször is: átfestem Claire Forlani száját, mert nem tetszik a vízjelemen a veres!

június 24.

Jó rég nem írtam, ti. egész héten dolog volt. Sajnálom is egyébként, hiszen olyan jó társaság a tiétek, tisztelt blogcsalád!

Hétfőn semmi extra, kedden annyi történt, hogy anyám elment kosztümöt nézni, de nem talált, illetve talált volna, csak kicsit. Szerdán szétosztottam (végre) az Add Továbbot, nagy nehezen megtaláltam a fénymásolót, s remegő kézzel, de elfogytak! Ezen kívül beültem a kapuit újból megnyitó Művészetek Házába, a Beethoven árnyékában című mozira… Egyedül, és kb. tíz percet homályban néztem, ti. a mozigépész b*szott igazítani a képen… De szerdán jártam az MK-ban is! A tulajdonost nem Zolinak, de Csabának hívják, és egyből azzal zaklatott, 66 féle teánk lett hirtelen, gyere inni! (Ironikus, most épp fahéjas teát kortyolgatok. Nincs benne méz, citromlé. Tegnap elolvastam Norbi tanácsait… virslit lehet enni, de se mustát, se majonézt nem hozzá? ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ!) Csütörtökön és pénteken nem voltam a városban, mivel csütörtökön szinte egész nap a szőlőnkben dolgoztam… nem tagadom, jól esett egy kis fizikai munka! Nem átrott meg vagy ilyenek. Délután aztán kijöttek tesómék is, segíteni. Még Kristóf is, aki később megéhezett, s nyűgös is lett, de olyan aranyos! Itt aludtak, péntek kora délután keltek útra, mert Sznek évzárója volt, így időre kellett otthon lenniük. Dédi mama is betoppant, a postán járt, s látta a kocsit az udvaron. Péntek este. Dosztojevszkij Bűn és bűnhődésének 2002-es remake-je, Patrick Dempsey (A Grace Klinika) főszereplésével. Szombat. Délelőtt fodrászat, ti. – meg egyébként is le kellett már vágni! – 30-án lagziba megyek… Még púpnak se kell a hátamra! Aztán a városban is jártam, a Megyeiben. Hazaérve felporszívóztam, bőgtem egy sort Attila miatt (vagy érte), majd kicsit csalódtam a 2001-es Moulin Rouge-ban, de nem néztem végig, majd egyszer a jövő héten bepótolom. Anna Karenina rohamtempóban. Vasárnap. Anyám városol – vagyis a városban vásárol magának kosztümöt (remélem, már összejön neki)… Kiderült: szerdától nem dolgozik, négyféle süteményt akar sütni erre a szar lagzira! Ennek örömére kimentem már futni, régen voltam! Basszus, meg is látszik a derékamon… Megyek délután Jancsihoz, visszavinni a DVD-ket (hármat adott, kettőt, mert elszarta az enyémet, egyet meg kértem. Majd megírom, visszafelé el tudtam-e kórincsálni tőle az Életeken átot!) cengával, az is jót fog tenni! Szabina kicsit túlteljesítette a hajvágást; majdnem úgy nézek ki, mint egy golyó! Általános isis osztálytársam volt, és úgy elbeszélgettük az időt, hogy észre se vettem az eredményt! Kedvelem őt nagyon.

 Mi van most? Csak Bee Gees-t vagyok hajlandó hallgatni; a szerelmes dalokat. ’How Deep is Your Love’; ’To Love Somebody’, ilyeneket. Végre össze is rámoltam kicsit, mert az összes VOX és Cinema szanaszét hevert… pillanatra eszembe jutott Carrie, aki a Vouge-okkal járt eképpen! Házi feladatok tehát: Moulin Rouge, Egy veszedelmes elme örök ragyogása, Krisztus utolsó megkísértése, Szomorú vasárnap Marozsán Erikával. Igen. Hogy miét hallgatok BeeGees-t? Az Erdélyben élő B. Attila miatt. Az ő emléke vezérel… Egy régi mese következik. Olvassátok oly szeretettel, amilyennek én írtam 2003. augusztusának végén!

 „Hogy mondjam el neked, mit érzek most? Volt már olyan, hogy álmodtál, s vágytál vissza abba a világba? Képtelenség, de velem ez történt; mikor felébredtem, potyogtak a könnyeim. Lehet-e ezt olyan élményként elkönyvelni, ami egyszer majd valósággá válik? Mert akkor BOLDOG voltam. Tudom, ez képtelenség, de úgy érzem, üres vagyok. Nem akarom kitálalni, nem akarom, hogy megtudd: a teljes igazságot még én sem tudom felfogni. Álmomban volt mellettem Valaki, s s harmóniát árasztott, mellettem ült egy buszon, vagy, nem is, csak tudtam, halálosan belészerettem. Megérkeztünk célunkhoz, búcsúzkodtunk, mert Ő nem jött velem. Akkor éreztem, hogy visszahúz, és MEGÖLEL! Ezt a pillanatot nem tudom elfeledni! Vissza kell, hogy jöjjön, muszáj, mert hiányzik. Úgy vagyok… sehogy sem vagyok… egyedül ebben a mérhetetlen világban. Most kiírom magamból, mert nem mondhatom el senkinek, csak benned bízom. Kell nekem, értsd meg! Lehet, hogy benned sem bízhatom, mert nem fogadnád el azt, én… nem írom le. Az emlékeim irányítanak. Azt láttam, amit szeretnék… Sajnos. Igen, én sem fogadom el magamat; vívódok, mert ÍGY egyre rosszabb. Lehet, hogy gyenge vagyok és becsapott azzal, ahogy rám nézett, de nem érdekel. Tudom, hogy a befolyásolhatóságom csapdájába estem, de nem tudok úgy rágondolni, mintha keveset jelentene számomra. Igenis sokat jelent! Elfogadom, alaposan beetetett azzal, hogy 3 meleg pasival élt együtt, de… ez nekem imponált. Hülye vagyok, hogy ezt leírom? Ne ismerek magamra. Ismersz engem, mindig is kilógtam a sorból. Sosem szerettem a szokványosat csinálni. Viszont egész életemben majmoltam valakit. Ez nagy ellentét! Igaz? Ha lenne annyi erőm, hogy megosszam veled legbensőbb titkaimat… De nincs. Gyenge vagyok. És toleráns, még magammal szemben is. Tudom, rossz, amire már évek óta gondolok…” Stb. stb. stb… Attila! Hja, emlékszem ám, mit olvastál akkor! A Koránon kívül… A tiszaeszlári Solymosi Eszter történetét, Krúdy Gyula tollából. Szombattól ez is nálam van. Emlékek. A jövő viszont az, szerdától anyám sütni fog tehát, és Krizsóék is lejönnek pár napra – ellentétben áll a közhiedelemmel: nálunk a falusi levegő teszi szabaddá az embert! Hát ennyi. BeeGees a király! A 3 meleg igaz volt, így Attila számára az első perctől nyilvánvaló volt… én voltam túl béna. Látom még valaha? 21 óra 22 perc. „El vagyok veszve, azt hiszem.” Sajnos, ez a helyzet. Sírnom kéne, hirtelen olyan nyomasztó lett minden körülöttem! Nem jó egyedül. Belepusztulok a magányba, a tehetetlenségbe. Lassacskán minden elenyészik, ami fontos volt idáig. Isten veletek! Nincs tovább.

június 19.

Kedves Naplóm! Miközben fogalmazok, koptatom a billentyűzetet, szabályosan dübörög a… nem, nem a Tankcsapda, a Manu Chao! Illetve az ipse nyomja ezerrel. Baromijó! Ma egyébként összesen kb. 40 percet voltam a városban – a bűzös, sznoboktól hemzsegő Miskolcon – rohhani kellett haza leszedni a ribizlit meg a málnát, amit maradéktalanul teljesítettem is! Mi több, a fele mennyiséget leturmixoltam, úgyhogy jó vagyok! Anna Karenina van, még mindig. Lackónak elvittem a Preszókratikusokat, mert megígértem neki… Lackó az általános iskolás jóbarátom/cimborám öccse. Ennyi.

Különben szomorkodom szokás szerint. Egy hónapos szünetet fogok majd tartani hamarosan, s utoljára a héten majd körbejárom minden barátomat. Holnap jó lesz, megyek újságot osztogatni! Királyság! Hja, és nagyon szépnek kell lennem, hogy el is vegyék! Azért holnap, mert ma mondom, el voltam foglalva… holnap jó lesz azért is, szal ha minden jól megy (szóism.) két filmet is meg fogok nézni két moziban… csüt-ön premier, és sem a Beethowent, sem a 300-at nem akarom kihagyni! Ez az oka. Hát ennyi. Jajjjj, szóljatok rám, le kell írnom egy újabb receptet a Fénypont-konyhába!

Erdély, csíksomlyói búcsú

23:52:32
   Sajóvámos. A kíváncsiság hajtott, mint szerencsére mostanában majdnem mindenben. Igen. Kíváncsi voltam, mi lehet a titka egy sorozatnak, mely cselekménye 24 óra alatt játszódik. Miért kaphatott például Golden Globe-ot, amikor olyan képtelen? Mármint, felfoghatatlan ennyi állóképességet, szakértelmet belezsúfolni egy sorozatba, még ha az akciófilmekből vette is a sémákat. De tudom már, nincs igazam, csak nem szoktam hozzá a jóhoz... Hát persze! Kevesebb, mint 19 percem van a Tűsarokig firkantani valamit, úgyhogy belevágok egyből a sűrűjébe! Nem nagyképűség, csak őszinte vagyok! Ennyi.
   Elmondjam a tutit? Jó helyen voltam a legjobb időben, vagyis: épp akkor tapadtam rá a tévéműsorra, pontosabban az m1-re, majd fogtam a távirányítót, és már ott is volt! 24. Ugye, érted? A főcím. Természetesen - ahogy az nálam az esetek többségében lenni szokott - egyből függő lettem, s már értem, miért nagy szám egy hírös blogbarátunknak e 2001-ben „piacra dobott" történet, amit mellesleg maga a 20th Century Fox televíziós nemtommilye karolt fel!
Jack Bauer szövetségi ügynök, a CTU nevű terrorista elhárító csoportnál dolgozik. Éjjel-nappal talpon kell lennie, ezt mi sem bizonyítja jobban, minthogy az éjjel közepén kvázi riasztást kap. Az időpont: az elnök előválasztás előestéje... Palmer szenátor ellen merénylet készül a következő nap folyamán, s értelemszerűen meg kell akadályozni! A bonyodalom, az izgalom és megannyi izzadságcsepp forrása tehát adott. (Talán Kiefer is lejjebb ment pár kilóval, erről sajnos nem szól a fáma...) Telefonok, adatátküldés, titkosítás vagy nem, a legmodernebb kütyük - és sorsok. Emberek, sorsok, apró piszkálódások, melyek mögött súlyos problémák feszülnek, már-már freudi mélységekben. Mielőtt útnak indulna - és ezzel megadná a sorozat kezdő löketét - Jack és felesége, Teri felfedezik: Kim eltűnt. Vagyis a lányuk, aki egyetemre készül, most meg egyetemista srácokkal tölti az alvásidőt. Nem untatlak, hisz tudod... kiderül: mivel barátnője kiüti magát, egyedül marad két „férfi" ellenében, s nyilván megerőszakolják, avagy mégsem. Időközben York 'Carl Sentinel' papa kapcsolatba lép az asszonnyal, kölcsön veszi egy kis pandúrosdira!
A film több szálon fut - mint a filmek általában -, szerencsére nem észlelhető alárendeltség ezek között. Összefüggenek, a készítők ezért is alkalmaztak „kockamontázst", vagyis sokszor egyszerre mutatták a szálakat. Noha nem ismeretlen az ilyesmi, a képi megjelenítés szempontjából még mindig kiaknázatlan megoldást képvisel! Egyelőre öt - a „kör" közepét nem számítva - szeletre kellett bontani a síkot, ezek persze egy időben s hangsúlyozottan VALÓS időben játszódnak. Mint egy időzített bomba, a gépezet ekképpen működik, a szereplők tudják a dolgukat.
De az alkotók sem rakták alacsonyra a lécet, hisz elég az ún. cliffhanger módszerre gondolnunk, ami azt hivatott kifejezni, hogy a részek mindig „a legjobb, legizgalmasabb pillanatban" szakadnak meg. Érezzük a végét, látjuk a kijelzőn, így kénytelenek vagyunk/voltunk várni a folytatást. Mivel 2001-es „keltezésű", már a második szezon is elérhető DVD-n, már jó két éve! Egyre több és több információt tudunk meg, apró, néhol kódolt adatok formájában... kicsit irigylem azon emberkéket, akik rendelkeznek a diszkekkel, ámbár pont az izgalom miatt fogok újra és újra leülni a tévé elé vasárnap késő esténként.
   Egyelőre ennyi a történet. Mindenki teszi a dolgát, taktikázik, megfontol, tapasztal, szerelembe esik és csalódik, ilyen a világ. Felelősséggel terhes.

Egyre folyó, egybefolyó folyó

   Elnémult. Legalábbis egy napra biztosan. De tudta, meg kell írnia, különben nem nézhet újabb és újabb alkotásokat. Most kelt, s agya még zsibbadt - egyébként az egész napja olyan „lapszerűre" sikerült! Maga sem hiszi el, hogy egyszerűen - pffffffff - semmi nem jut eszébe, csak a döbbenet marad (meg valami reményféle) vissza végtermékként, hogy ha be is következik, gyarló életét nem fogja befolyásolni.
Az van, hogy... az ember nem is gondolná, mik jutnak az író férfiak eszébe! Kezdésnek itt van George '1984' Orwell, a fő étek Zsoldos Péter (állítólag) lehengerlő kétkötetese, a Távoli tűz, a pontra az i-t viszont P.D. James Children of Men című műve rakja fel. Hát, van ez így... Mindenesetre, elgondolkodtató, zavarba ejtő, de leginkább - a végső menetben - tettre sarkaló történetek ezek. Egy biztos, soha nem lenne szabad, hogy bekövetkezzen a tegnap (és ma) látott eseménysor, hinnünk kéne a szeretetben - hogy jön ide a szeretet? -, s nem a csüggedés által élni! 

   Sosem beszélek csúcsjelenetekről, de szívesen nézek olyan mozikat, melyek kicsivel több PR-t kapnak a megszokottnál... így volt ez Az ember gyermekével is, hiszen anno a tv2 nagyon odavolt érte! Valamilyen szinten a 2006-os év nagybetűs Filmjéről deklarálhatunk, ha a 20 év múlva játszódó sztorira „emlékszünk vissza". Miközben tehát már-már csak szuperlatívuszokkal illethetjük, érdekes, mennyire nem ismerték el szakmai zsűrik, hogy majdnem árván maradt a Filmuniverzumban! Miközben mindenki arról beszél, milyen mestermű, így meg úgy kultfilm már most is, a díjak valahogy elmaradtak. „Talán csak te nem figyelsz!", jutott eszembe a Joe Black egy mondata. Lehet, bár azt sem hiszem, Alfonzo Cuarón rendezőt (Harry Potter és az azkabani fogoly) az ilyen-olyan plecsnik érdekelték munkája alatt. Mindennek ellenére megjegyezném: három nominálást (vagy mit) találtam „oszkárilag"; Legjobb fényképezés (igen: hiteles, realista - valóban sokat adott a filmnek), Legjobb adaptált forgatókönyv (nem értettem, miért kellett - vagy mi helyett lehetett kötelező - agyonpátyolgatni A téglát, hisz ez kapta meg az elismerést... ma már világosabban látok), végül jelölték a Legjobb vágás (vajon mit néztek az ítészek a hosszabb snittek alatt?) kategóriában.
Szóval, az ún. „csúcsjelenetekkel" indítottam, s meg is indoklom, miért. Illetve először a fenti negációt indokolnám meg. Nos, számomra a film „széttagolása" - és most általánosságban szólok - az utóbbi időben egyre inkább olyanná válik, mint az emberismeret. Hajlok a helytelen ítéletekre az első benyomás szempontjából... tehát ha egyre csak a fordulatokat keresném (netán a fordulatok fordulatát), nem hiszem, hogy élvezni tudnám az egész mesterművet. Hisz minden mozi egy teljes egészet alkot, ezért akkor jó, ha átadjuk magunkat a „sodrásnak". Az ember gyermeke esetében (megintcsak megérzés) majd' minden néző mást és mást vél(het) A tetőpontnak, jómagam kétszer éreztem...; a szülésnél, valamint a Bank épületéből való (kicsit angolos) távozás alatt.
Gondolom, az alapszituáció mindenki előtt ismert: 2027-et írunk, s egy rejtélyes betegség folyományaként már 18 éve nem született gyermek Földünkön, ráadásul a film bolygónk legfiatalabb lakójának meggyilkolásával üti fel a történetet. Nem mellesleg, a világon teljes az anarchia és a káosz, sok-sok polgárháború (elképesztő a híradás, a villámgyors vágások... ennek okáért lesz később furcsa több dolog), megannyi világégés. Miért küzdjünk, ha nem lesz kinek átadnunk tudományunkat, minek fejlesszünk, hisz részei vagyunk a pusztulásnak, bennünk van a hanyatlás. A boltok ugyan még működnek - legalábbis egyedül Nagy-Britanniában. (Nem tudom, hogy asszociálhattam New Yorkra! Már a legelején ki van írva a helyszín és időpont, nem beszélve a double-deckerekről. Talán az elektromos reklámok miatt?) Logikus, igaz? A szigetország élt privilégiumával, s egy katonai diktatúrát alakított ki, ahol befogadják ugyan a bevándorlókat, de gettókba tömörítik és kínozzák őket. A három megmaradt szereplő már a buszon ül, amikor az afro-amerikai Kee-nél elfolyik a magzatvíz. Theo-val (Clive Owen) nagy nehezen ráakadnak a cigány Marikára (csak tudnám, miért oroszul beszélt!), a szállásadójukra. És azon az éjjelen megszületik Ő, egy kislány. Az anya nem több húsz évesnél, még sosem látott terhes nőt, küzdeni- és élni akarása csodálatra méltó. Igen, bátran jelenthetem ki, a XXI. századi filmtörténetben sokáig fognak erre emlékezni! Körülöttük természetesen dúl a harc - egyre állatiasabb öldöklés folyik, célpont minden és mindenki, nemkülönben a mozgó „energia" - a saját szavadat se hallod, a kislány sír. Keservesen, mert éhes, mert nyugalomra lenne szüksége, mert nem ezt érdemli... egy békésebb világot szeretne. A hangra, az összetéveszthetetlen, monoton zajra fokozatosan mindenki felfigyel, lett légyen az „bevi" vagy katona. Hirtelen elhangzik a „Tüzet szüntess!" parancs, csak az aláfestő zene szól, miközben a „szülők" senkire sem nézve próbálják egyre gyorsabban biztos helyre menekíteni a kicsit. Nincs rá konkrét utalás, de a katonákban is átértékelődött valami: mit számít az anya származása? A lényeg a gyerek. Talán ez az oka a vadászgépeknek a film végén, nem tudom.
   Elkalandoztam. Realista ábrázolása miatt, akár doksi is lehetne. De műfajilag sci-fi, ha nem is követi a zsáner minden szabályát... inkább dokumentum-drámának keresztelném el. Szinte végig hosszú beállításokkal, snittekkel operál, ezért is üt el az elején levetített riporttól. Mintha részesei lennénk, még a szülés intim pillanatának is... mintha a tehetetlenségtől földbe gyökerezett volna a lábunk, és csak bámulnánk! Fantasztikus! Végig izgalmas és az utolsó pillanatig kiélezett.
Persze, a felfokozott történet lapossá válik nemtörődöm színészi játék mellett - ami itt korántsem jellemző, csupán megemlítettem. Julianne Moore az egyik kulcsfigura, a „terroristák" vezére. Pénzt ajánl Theo-nak, hogy kapcsolatait a kormánynál felhasználva az Azori-szigetekre menekítsen egy lányt, akiről (minő meglepő!) csak később tudja meg terhességét, illetve annak tényét: a BEVI alvezére valójában szabotálta az egész akciót. Barátból ellenséggé lesznek, így szinte csak magukra számíthatnak. A filmben helyet kap még az agg „John Lennon" is, bár Jaspernek hívják és a karaktert a meglepetésember, Sir Michael Caine játssza. Egy erdő mélyén él, alternatív zenét hallgat és saját fejlesztésű epres marihuánát szív. Az egyetlen biztos pont a múltból, amikor még...
   Az ember gyermeke egy olyan film, amely mindenkinek mást és mást juttat az eszébe. Legtöbbünk megnézi, foglalkozik vele két percig, aztán azt mondja: „ah, úgysem fogok ilyen szörnyűséget megélni, nem érdekel! Csak egy film!" Igen, de hatalmas üzenete van! Nem értek hozzá, de a modern társadalom egyre kevesebb gyerekre van berendezkedve, s miközben a népesség már rég túllépte a hatmilliárdot, nyolc másodpercenként halnak meg emberek valamilyen, dohányzás okozta kórban (főként nemzőképes férfiak), Afrika nagy részén (s általában a Harmadik világ országaiban) tombol az éhínség, az AIDS és egyéb halálos betegségek, végül nyakunkon a környezetszennyezés és a globális felmelegedés, tehát a folyamat már javában zajlik! A világ már Szodoma és Gomorra korában megízlelte a züllöttség ambróziáját, azonban pénzből nem lehet életet „lehelni" a nők méhébe! A terméketlenség lassan egyidős az ipari fejlődéssel, a génkezelt élelmiszerrel, mert sajnos az vagy, amit megeszel. P.D. James tehát nem a kisujjából szívta az alapötletet, csak körülnézett kicsit. Nekem elég volt ez a két óra ahhoz, hogy megszakadjon ott benn valami. Szomorú dolgok ezek. És milyen érdekes, mily ironikus! Az emberi evolúció bölcsője is Afrika... talán az Édenkert is arrafelé helyezkedett el. Most meg... fáj, hogy semmit se tehetek.

június 18.

Böf, böf, böf... katasztrófa! Pú, katasztrófa. Fel kell hívnom a fodrászt, illetve beszélnem kell vele személyesen, a héten letudom. Vennem kell tollat, két filmet meg kell néznem a moziban holnap és holnapután (ez nem panasz, az egyik végre a 300 lesz, a másikról nem tudom, hogy leadják-é, mivel a Művészetek Házában lenne...), beszélnem kell nagyanyámmal és Mónival és anyámmal is, lejjebb kéne megint adnom a súlyomból, szóval ilyen gondjaim vannak. El fogom kérni kőőőőőcsönbe Ákobi derékégető korongját, mert sehová nem hízok „csak" a derekamra, nekem az épp elég. Tegnap jó volt! Miután 24-fan lettem, Almodóvar Tűsarok című mozija nagy csalódást jelentett. De legalább már láttam. Előőtte ment a Pereld a nőt!, ami régebben megvolt ugyan, de nem néztem meg, nem érdekelt. Ami azt illeti, nagy bátorság a Liz-Matthew párosra építeni egy ilyen agyament baromságot! De legalább az a rejtély is megoldódott: miért az a címe, ami... Gyorsan írok, a 13:45-össel indulok a városba. Már a fél egyessel akartam, de írnom kellett, nem várhatott. Két „kritikát", majd meglátjátok! Egyelőre ezek mennek. Nincs ötletem - illetve van, csak TOLLAM NINCS HOZZÁ! - aktilag, a novella vár, mert előbb mondom, nagyanyámmal kell beszélnem erről. Miért? Secret... És kakálni is kell! (Jó, nyomdafestéket nem tűr...) A cigiről való leszokásomról jobb nem is beszélni. Katasztrófa! De most már befejezem. Tnx! Bye!